Így tesszük tönkre saját magunkat, anélkül hogy tudnánk róla!

A félelemre, megosztásra és gyűlöletkeltésre épülő sátáni rendszerekkel tesszük tönkre saját magunkat, anélkül hogy tudnánk róla.

Ma a  félelem világában élünk, és a félelem teremti a káoszt és a pusztítást! A félelem valaminek a következménye és nem természetes állapotunk. Tudatosan tartanak félelemben, és a megosztásra épülő vallási, politikai rendszerükkel és  médiájukkal, egymás ellen fordítanak, aminek következményei rajtunk csapódnak le.

Mivel szellemi lények vagyunk, vannak univerzális törvények amelyek hatnak ránk, és tetteinknek, gondolatainknak, következményei vannak. Az univerzum törvényét nem lehet becsapni, vagy lefizetni, azt kapjuk amit másokkal teszünk. A SÁTÁNI HATALOM, ember és Isten közé állt, át polarizálta az univerzum törvényét saját dogmájának megfelelően, hogy bűntudatban és félelemben tartva, felhasználhassanak egymás ellen, vagy akár egymás legyilkolására. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy honnan kapják a belső pofonokat csak érzik és tapasztalják.

A válaszok gyorsan jönnek, ilyen a bűntudat, félelem, depresszió, szorongás, irigység, bosszúvágy, aggódás, lelki fájdalmak stb... "NE ÍTÉLJ, HOGY NE ÍTÉLTESS..AKI FEGYVERT FOG FEGYVER ÁLTAL FOG ELVÉSZNI, mondá a nagy mester".Valójában minden betegségünk forrása lelki eredetű.Ezt kapjuk az ember és Isten ellenes megosztó, gyűlöletkeltő sátáni rendszerektől.

Az életünk nem csak "70" évről szól, AMIVEL ETETNEK BENNÜNKET, hanem többek vagyunk mint a múlandó anyag,  örök Isteni fénylények vagyunk! "Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan: Ján. 10,34".

Továbbá a majdnem semmiből előállított fedezetlen pénzen keresztül, és szintén a semmire épülő kamatrablással, rabszolgasorsa kényszerítették az egész emberiséget, ahol a pénz Istene lett az erkölcs alapja, ami a totális pusztulás szélére sodorta az egész emberiséget, szellemi, erkölcsi és anyagi szinten egyaránt. Nem beszélve a fogyasztásra ösztönző pénzhajsza rendszerekről.

Magyarország szerencsés helyzetben van, mert a Szent Korona fölött nincs hatalma egyetlen földi hatalomnak sincs, ezzel szabadulhatunk a sátáni rendszerek fogságából, pénzügyi, erkölcsi és életfelfogás szinten egyaránt.

Azért támadják folyamatosan hazánkat, mert ébred a világ és az emberiség nagyobb részének óriási igénye lenne rá a szent korona jogrendre, ami választ ad mindazokra a problémákra amitől ma szenved az egész emberiség. Jogrendünk örök érvényű amit nem írhat felül senki sem az USA, sem az EU, sem a PÁPA, sem más! Ezért volt TRIANON is! Akik ezt az egységet megbontották, TUDATOSAN szétverették számolniuk kell tetteikkel a teremtő Istennel (aki nem azonos az ószövetségi gyilkoltató, pusztító Istennel) és számot kell adniuk nem csak a magyarságnak, hanem az egész emberiségnek.

A mi hatalmunk nem a fegyverekben van, nem atombombák mögül kiabáljuk a nem létező demokráciát és békét, hanem az oszthatatlan szakrális egységben! Nem véletlen vagyunk a világon egyedülállóan Apostoli Magyar Királyság.









A mai kifosztó sátáni dogmarendszer előtt, volt egy ős kultúra ami az igazi tudást és szakralitást hordozta, az az ÉLETRŐL szólt és nem a vallásról, meg HITRENDSZEREKRŐL és nem volt TÉRÍTŐ jellegű. Ezt kellett legyilkolni, megsemmisíteni ahhoz, hogy az innen lopott tudást átírva, kisajátítva egy olyan dogma rendszert hozzanak létre, ami lehetővé teszi, hogy egy lebutított rabszolga társadalmat hozzanak létre, akik nyakán lehet élősködni és ha kell fel lehet használni őket egymás legyilkolására. Elég ha csak a teremtés történetre gondolunk ami egy SUMER teremtés történet és nem az amit kimazsolázva , átírva, kisajátítva eladnak nekünk.

Nem véletlen hazudják le történelmünket és nem véletlen kussol a Vatikán, hogy van fölötte is egy nagyobb hatalom, ez nem más mint a magyar Szent Korona, AMI FÖLDI SZINTEN A TEREMTŐ ISTENT KÉPVISELI és nem egy tárgy, egy szimbólum, hanem ennél sokkal több!

A Szent Korona Országában élünk, aki EGYETLEN a Világon! Szent Koronánk Őfelsége Él-Ő Krisztusi Programot hordoz ÉS FÖLÖTTE ÁLL minden földi hatalomnak. 

TEHÁT NEM NEKÜNK KELL FELZÁRKÓZNI EURÓPA KÖZEPÉN SENKIHEZ, SEMMILYEN ....IZMUSHOZ, és semmilyen vallási dogmarendszerhez! 











"A MAGYAR SZELLEMI/LELKI ŐRSEREG FELÁLL ...!
Magyarország Mária Királysága ! Az Ő oltalma alatt VAN... Jól tudják ezt azok, akik Irakot azért rohanták le, mert OTT működő "Csillagkaput" tudtak, és BIRTOKOLNI akarták. Szép csendben ugyan ez történt a szomszédban is, (Bucsecs hegység) csak itt az oláh testvérek "megalkudtak" (van az a pénz).... és Egyiptom is EZÉRT bír döntő jelentőséggel a k.keleten.... Aki még nem vette volna észre, - a HARC most SZELLEMI MÁGIÁVAL, spirituális TUDÁSSAL és SZÍV-ENERGIÁKKAL vívható CSAK!
A MAGYAROKNAK ez LEHETŐSÉG, mert ebben ELŐNYERŐK vagyunk...! ........ É L V E Z Z Ü K ...! ...........KÖNNYEDÉN .... ..... ezzel a tudattal....GYAKOROLJA be magát MINDENKI szellemi HATALMÁBA !!!
...Te is kíváncsi vagy SZELLEMI/LELKI HATALMADRA ? Birtokba vetted már? HASZNÁLOD MÁR..? TEDD, mert SZÜKSÉGÜNK VAN RÁD IS !!!


Dr. Czeke András"


Csatlakozz az adó és kamatmentes programunkhoz: http://szentkoronabankinfo.hu/







Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dr. Papp Lajos kirohanása: "milliók fognak meghalni a hazugság miatt".

VÉGÍTÉLET! Egy évetek van, hogy mindennel készen legyetek. Mindenki saját felelősségére olvassa!

A fáraók királycímei magyar nyelven íródtak, ma is jól olvashatók - A hieroglif írás is magyar írás!

Rendszer és értékrend váltás!

Magyarország kormánya valójában egy bejegyzett cég!

Rönkházak, Gerendaházak, Faházak és a természet páratlan kombinációja!

Biztos hogy az elutasító gyermekvállalásért csak anyagi dolgok állnak a háttérben?

Egyedülálló kereseti lehetőség fő vagy mellékállásban!

Magyarország küldetése nem a megosztó pártok cserélgetése, a tét az emberiség megmaradása.

Csatlakozzatok az alkotmányos Magyarországhoz, mert az alaptörvény érvénytelen!