Az Iszlám Állam az emberiség történelmének legnagyobb vérengzésére készül

Jürgen Todenhöfer német újságíró bejutott az Iszlám Állam belsejébe. Az ott tapasztaltak alapján arra figyelmeztet, hogy az Iszlám Államban a történelem legnagyobb, vallási szempontból motivált tisztogatására készülnek, és semmi sem állíthatja meg őket.
























Az Iszlám Állam a világ muszlim népességének csak 1 %-át jelenti, mégis olyan mozgalomról van szó, amely a legnagyobb, vallási szempontból motivált tisztogatásra készül az emberiség történetében.

A dzsihádista szervezet, amely már Irak és Szíria jelentős részét ellenőrzi, nagyszerűen felfegyverzett, és elegendő pénzzel rendelkezik ahhoz, hogy a következő véres terjeszkedést megvalósítsa.

Ezzel a fenyegetéssel tért vissza Jürgen Todenhöfer német újságíró, aki bejutott az Iszlám Állam kalifátusának belsejébe, és beszélt a szervezet harcosaival és legmagasabb szintű képviselőivel.

Meglátogatta Mosult, a második legnagyobb iraki várost és Rakká és Dajr az-Zaur szíriai városokat is.

A német újságíró szerint az egyik leginkább nyugtalanító észrevétel az a tény, hogy az Iszlám Állam működik, és az élet egy kis túlzással úgy megy ott, mint a karikacsapás.

„Mosulban a szabályszerűség elszomorító érzését éltem meg. A városból kilakoltattak 130.000 keresztényt, a síitáknak is el kellett menekülniük, sok embert megöltek, de a város már újból működik, és a lakosok azt a stabilitást élvezik, amit az Iszlám Állam hozott nekik” – mondta el az újságíró az amerikai CNN televíziónak.

„Természetesen sok ember él félelemben, mivel nagyon kegyetlenek az iszlám jog megszegéséért kirótt büntetések” – tette hozzá az újságíró.

Todenhöfer szerint az a fő különbség az átlagos hadsereg és az Iszlám Állam harcosai között, hogy a radikálisok nem félnek meghalni, ezért keltenek katonáik hatalmas félelmet.

Bár Mosult 20.000 iraki katona védte, az Iszlám Állam vezetői szerint a város bevételéhez elegendő volt 300 harcos.

„Nem egyszerre támadtuk meg őket. Öngyilkos merénylők segítségével először az első vonalukat támadtuk meg, azután a többiek elmenekültek. Míg mi Allah nevében harcolunk, ők pénzért és más olyan dolgokért harcolnak, amelyekben nem hisznek” – magyarázta a helyzetet a német riporternek egy ifjú radikális.

A német újságírót sokkolta a lelkesedés mértéke, amit az Iszlám Állam fiataljainak esetében  észlelt. „Bizonyos ideig a kiképzőtáborban tartózkodtam, ahová naponta csaknem 50 új harcos érkezett. Hihetetlen volt, mennyire csillogott a szemük! Az volt az érzésük, hogy megérkeztek az Ígéret Földjére, és igaz ügyért harcolnak” – emlékezett vissza a német publicista.

„Ők nem buta emberek. Az egyik fiatalember, akivel beszéltem, éppen megcsinálta a jogi doktorátust, sok-sok ajánlatot kapott, de mindegyiket elutasította. Úgy döntött, harcolni fog. Találkoztunk Európából és az Amerikai Egyesült Államokból származó harcosokkal is. El tudnak képzelni egy illetőt New Yersey-ből, aki azért utazott olyan sokat, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz?” – tette fel Todenhöfer a szónoki kérdést.

A fegyveresek az újságírót elvitték a foglyokhoz és a gyermek harcosokhoz is. Mindkét helyszín nyugtalanító volt, de a legrosszabb Todenhöfer szerint egy fiatal németországi fanatikussal folytatott beszélgetés volt, aki földijének lefestette Európa és az Amerikai Egyesült Államok sötét jövőjét.

„Egyszer meghódítjuk Európát. Nem az a kérdés, vajon meghódítjuk-e, hanem az, hogy mikor kerül sor erre. Számunkra nem létezik határ. Csak az első vonalat ismerjük. Elmegyünk Európába, az európaiaknak pedig tudatosítaniuk kellene, hogy ez nem lesz kellemes találkozás. Felfegyverkezve fogunk megérkezni, és azokat, akik nem csatlakoznak az iszlámhoz, és nem fizetik meg az iszlám adót, megöljük” – figyelmeztetett a fiatalember.

A legszörnyűbb az, hogy ezt a fiatalember és több ezer bajtársa elhiszi – figyelmeztet a német újságíró. A kurd egységek offenzívája és az amerikaiak által vezetett légi támadások ellenére nem tűnik úgy, hogy az Iszlám Állam jelentős mértékben gyengült volna. Éppen ellenkezőleg, az elfoglalt területeken megerősíti pozícióit, és a hírközlés új intézményeit építi ki.

„Úgy gondolom, a Nyugat vezetői nem tudatosítják, mekkora veszélyt jelent Európára az Iszlám Állam” – mondta végül a német újságíró.






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dr. Papp Lajos kirohanása: "milliók fognak meghalni a hazugság miatt".

A fáraók királycímei magyar nyelven íródtak, ma is jól olvashatók - A hieroglif írás is magyar írás!

Rendszer és értékrend váltás!

VÉGÍTÉLET! Egy évetek van, hogy mindennel készen legyetek. Mindenki saját felelősségére olvassa!

Egyedülálló kereseti lehetőség fő vagy mellékállásban!

Ki is Jehova Isten és miért veszélyes történelmünk a félelem világában élőkre?

Megváltás ! Teljesen kiforgatták Jézus beszédét !

Rönkházak, Gerendaházak, Faházak és a természet páratlan kombinációja!

Hogyan tudsz kapcsolatot teremteni a lelkeddel és hogyan tudsz megszabadulni minden problémádtól?

Új közösségi hálózat indult, amely hasonló a facebook-hoz, de itt az aktív tagok pénzt kereshetnek.