SZERETNÉK MEGDÖNTENI AZ APOSTOLI MAGYAR KIRÁLYSÁG KORMÁNYZÓJÁT

A kecskeméti ügyészség gondnokság alá szeretné helyeztetni Borbély Józsefet, az Apostoli Magyar Királyság Kormányzóját, vezérlő főfejedelmét, hogy visszafogják a pereskedési hajlamát. 



































Borbély József, van-e olyan, aki e nevet még nem ismeri? Szerepelt már sokszor tévéadásokban, tudósításokban, de a legtöbbet a bíróságokon lehet látni szinte szerte az országban.

Magát az Apostoli Magyar Királyság Kormányzójának, vezérlő főfejedelmének nevezi, véleménye szerint a Magyar Köztársaság illegitim, ennek okán leváltotta az egész magyar közigazgatást, az ügyészi, valamint a bírói testületet. Árnyékkormányt alakított és saját esküdtszéket, illetve nemzeti bankot, amelynek a neve Szent Korona Bank.

Egy hitelkárosult ügyében - a Csongrádi Járásbíróságon - Borbély József már belépett beavatkozóként és a felperes hitelintézet követelésével szemben a Szent Korona Bank által kiállított igazolást nyújtotta be, amelyben a lejárt tartozást Szent Koronában fizetnék vissza. 

Mivel a Szent Korona Bank ilyetén tevékenysége egyre nagyobb teret hódít, ebben is szeretné az ügyészség a Kormányzót visszafogni, kihangsúlyozva, hogy Borbély Józsefnek nincsen pénzintézeti tevékenységre engedélye. (ez persze így ellentmondásos, hiszen Borbély kivonta magát a köztársaság intézményei és hatóságai alól, tehát a saját pénzintézeti működéséhez nem a leváltottaktól fog engedélyt kérni - szerk.). 

A Kecskeméti Járási Ügyészség több iratot bekért Borbély József igazságügyi tevékenységéről. A Kormányzó 2014. május 31-én E-mailt küldött Keresztes Imrének, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének, amelyben egy korábbi meghallgatására hivatkozik. E szerint megalakítottak egy “Különlegesen Titkos Korrupcióellenes Nyomozó Csoportot”. A levelében arra kéri a hivatalvezetőt, - mivel az elmúlt években a segítségével több korrupciós bűncselekményt is feltártak - állítsanak ki a részére ügyészi igazolvány, arra vonatkozóan, hogy a jövőben a mentelmi joggal rendelkező bűnözők, magyarán a politikusok ellen is eljárhasson.

Egy másik beadványában kijelenti, hogy tízmillió sértett magyar ember megbízás nélküli ügyvivője, ezért feljelentést tesz volt miniszterek, főügyészek, valamint az elmúlt két évtized még élő parlamenti képviselői ellen bűnszövetségben elkövetett hivatali visszaélés, bűnpártolás és más bűncselekmények miatt - áll a Kecskeméti Járási Ügyészség keresetében.

Egyben - a jövőre vonatkozóan - kiadta a Kiegyezés az Aranykor Kezdetén 2. Aranybulla elnevezésű új Alkotmánynak is nevezhető elképzeléseit.

Nem elmebeteg

A feljelentései miatt több bíróságon indult büntetőeljárás Borbély József ellen, amelyekben a bíróság elmeorvosi szakértőt rendelt ki. Ezekben megállapították, hogy Borbély József nem elmebeteg, nem gyengeelméjű, állapota nem kóros, de fokozott igazságkeresése, perlekedési hajlama téveszmékre utal. Az egyik orvosszakértő szerint Borbély magatartásának az alapját vállalkozásának, a kecskeméti bútorgyárnak (az Euro Möbel Line Kft. “fa” vagyonát a Magyar Fejlesztési Bank 922 millió forintra értékelte, majd végül 80 millió forintért kelt el, a vevő pedig Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter érdekeltségében álló cég volt, amely rövid időn belül nyereséggel túladott rajta) a tönkretétele adja, amely véleményük szerint paranoid módon dolgozott fel, ettől üldöztetésben szenved, a mérlegelő és kritikai készsége, a realitásérzéke sérült és nem képes a korrekcióra.

A Kecskeméti Járási Ügyészség keresete szerint az általa kezdeményezett számtalan eljárásból az vonható le, hogy Borbély Józsefnek “perlekedési téveszméi vannak”. Véleményük szerint ennek a hajlamnak a korlátozása indokolt, kontroll alá kell vonni, ezért az 55 éves férfi gondnokság alá helyezését kérik. Ha a Kecskeméti Járásbíróság helyt ad az ügyészség keresetének, akkor az illetékes gyámhivatal gondnokot fog kirendelni a Kormányzó mellé, a beadványait, a feljelentéseit, a kereseteit pedig ezt követően valószínűleg nem veszik már figyelembe, hanem érdemi vizsgálat nélkül elutasítják.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dr. Papp Lajos kirohanása: "milliók fognak meghalni a hazugság miatt".

A fáraók királycímei magyar nyelven íródtak, ma is jól olvashatók - A hieroglif írás is magyar írás!

Rendszer és értékrend váltás!

VÉGÍTÉLET! Egy évetek van, hogy mindennel készen legyetek. Mindenki saját felelősségére olvassa!

Egyedülálló kereseti lehetőség fő vagy mellékállásban!

Ki is Jehova Isten és miért veszélyes történelmünk a félelem világában élőkre?

Megváltás ! Teljesen kiforgatták Jézus beszédét !

Rönkházak, Gerendaházak, Faházak és a természet páratlan kombinációja!

Hogyan tudsz kapcsolatot teremteni a lelkeddel és hogyan tudsz megszabadulni minden problémádtól?

Új közösségi hálózat indult, amely hasonló a facebook-hoz, de itt az aktív tagok pénzt kereshetnek.