Kik engedik a terrorszervezetek térnyerését? Ez itt a kérdés!

Amíg nem lesznek megnevezve és kiiktatva a terrorszervezetek pénzelői és felfegyverzői, addig nem lesz semmilyen változás. Ma már meg vannak a technikai eszközök arra, hogy ártatlan embereket megfigyeljenek, meghurcoljanak, vajon őket miért nem? Hiszen nem a holdról üzengetnek, és nem holdon képeznek embereket bűncselekmények elkövetésére. MERT NEM IS AKARJÁK! MERT EZ A GYARMATOSÍTÓK ESZKÖZE!

Az az Isten kép, amelyik gyilkoltat, kiválaszt, gyarmatosításra buzdít, mások fölé emel, az maga a sátán, akiről Jézus világosan beszélt. "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja." EZ VAN MA, ETTŐL SZENVED AZ EGÉSZ EMBERISÉG! Nem véletlen szegelték fel azonnal és azóta sem változott semmi. A vallások meg 1 tőről fakadnak.

A mai vallási dogmarendszer előtt, volt egy ős kultúra ami az igazi tudást és szakralitást hordozta, az NEM VOLT TÉRÍTŐ jellegű. Ezt kellett legyilkolni, lejáratni, lehazudni. Az innen lopott tudást átírták, kisajátították és egy olyan megtapasztalás nélküli vallási dogma rendszert hoztak létre, ami lehetővé teszi a tömeggyilkos, gyarmatosítóknak hogy egy lebutított, rabszolga társadalmat hozzanak létre, akik nyakán lehet élősködni, akiket félelemben és bűntudatban lehet tartani és akiket fel lehet használni akár egymás legyilkolására is.

Óriási hazugságban tartják az egész emberiséget, elég ha csak a teremtés történetre gondolunk ami egy SUMER teremtés történet és nem az amit kimazsolázva , átírva, kisajátítva eladnak nekünk egy gyilkoltató, büntető Isten képpel, amihez semmi köze sem Jézusnak, sem nekünk, sem a teremtő Istennek. Nem véletlen hazudják le történelmünket a mai napig és támadnak minden oldalról, mert dőlne az elmúlt több mint 2000 év összes hazugsága.

Ma a  félelem világában élünk, és a félelem teremti a káoszt és a pusztítást! Így teszik tönkre az életedet anélkül, hogy tudnál róla: http://napitema.blogspot.hu/2015/09/mennyit-er-meg-neked-megosztasra-es.html








Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dr. Papp Lajos kirohanása: "milliók fognak meghalni a hazugság miatt".

A fáraók királycímei magyar nyelven íródtak, ma is jól olvashatók - A hieroglif írás is magyar írás!

Rendszer és értékrend váltás!

VÉGÍTÉLET! Egy évetek van, hogy mindennel készen legyetek. Mindenki saját felelősségére olvassa!

Egyedülálló kereseti lehetőség fő vagy mellékállásban!

Ki is Jehova Isten és miért veszélyes történelmünk a félelem világában élőkre?

Megváltás ! Teljesen kiforgatták Jézus beszédét !

Rönkházak, Gerendaházak, Faházak és a természet páratlan kombinációja!

Hogyan tudsz kapcsolatot teremteni a lelkeddel és hogyan tudsz megszabadulni minden problémádtól?

Új közösségi hálózat indult, amely hasonló a facebook-hoz, de itt az aktív tagok pénzt kereshetnek.