Header Ads Widget

Végidő, nem lesz 2020!

Az emberiség kipróbált már minden ....izmust és nem tanult belőle semmit. Az a rendszer amely szembe megy az univerzális égi törvényekkel, eleve bukásra van ítélve.

Azért mert egyesek a megosztásra, a gyűlöletre, a pusztításra, a mások kifosztására lettek teremtve, és szekértáborukat elnevezték demokráciának meg igazságnak, ettől még ez egy kettős mércére épülő, hazug, sátáni szervezet, aminek semmi köze sem DEMOKRÁCIÁHOZ, (NÉPURALOMHOZ) SEM AZ IGAZSÁGHOZ!

Nem arra lettünk teremtve, hogy egy kifosztó sátáni élősködő bandát eltartsunk, akik ember és Isten közé állva, a saját maguk által kreált és Isteni törvényeknek beállított hazugságokkal, napi szinten felhasználhassák az embereket EGYMÁS ELLEN, a megosztásra, a gyűlöletkeltésre, a félelem keltésre, a hazugságok terjesztésére, és ha kell egymás legyilkolására, hogy ezáltal biztosítsák saját hatalmukat.

Az áldemokrácia mögé bújva, lehet lopni, csalni, hazudni, törvényeket hozni, szavaztatni, hazaárulókkal feltölteni a parlamentet, csak éppen minden tettük illegitim és érvénytelen, amiért felelni kell, elsősorban nem a jogszolgáltatás bíróságán, hanem az igazságért, mert vannak univerzális égi törvények amit nem lehet lefizetni, lehazudni, és megkerülni senkinek, akár tetszik akár nem. http://napitema.blogspot.hu/2016/04/milyen-demokracia-es-milyen-igazsagot.html