Header Ads Widget

Ferenc Pápa pont a lényegről nem beszélt, pontosabban azokról akik a problémák okozói?




"A világ háborúban áll, de ez nem vallások közötti háború." Készen kell állni a háborúk és az éhség elől menekülők befogadására – hangsúlyozta Ferenc pápa abban a beszédben, melyet lengyelországi zarándoklata elején szerdán a krakkói Wawel várban mondott.

Ferenc Pápa nem foglalkozik azokkal a sátáni élősködőkkel, akik miatt léteznek menekültek, akik pénzelik és felfegyverzik a terrorszervezeteket, és akik teremtik a káoszt és a pusztítást az egész földbolygón. Általánosan szét keni a mocskot, és a hazugságot, mithogyha a problémákat a Holdról kaptuk volna.

Ez a betelepítési pusztítás is kizárólag azoknak az érdeke akik szintén soha sehol nem tudtak beilleszkedni és létezésük óta a megosztásból, a gyűlöletkeltésből és a kifosztásból élnek mások kárára. Most éppen a bevándorlókat tolva maguk előtt tudatosan végeztetik ezt a pusztítást, hogy ezzel fedjék le mindazt a mocskot, és hazugságot, amivel évszázadokon át, zsarolták, fosztogatták és hazugságban tartották az egész emberiséget, történelmi, társadalmi és vallási szinten egyaránt.

Mikor beszél arról, hogy az a vallási dogmarendszer, amelyik kiválaszt, mások fölé emel, mások eltaposására, kihasználására, legyilkolására buzdít, annak semmi köze sem Jézushoz, sem a Teremtő Istenhez. Ilyen például az ószövetség ami szép lassan a kereszténység Szent könyve lett, amiből csöpög a vér, a bosszú, és a mások eltaposása, amiről Jézus világosan beszélt: "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja." EZ VAN MA, ETTŐL A megosztó, gyűlöletkeltő, álszent, VALLÁSI SÁTÁNI RENDSZERTŐL SZENVED AZ EGÉSZ EMBERISÉG.

Az egymás anyagi kifosztása, eltaposása, legyilkolása, vagyis a KÁIN ÉS ÁBEL MODELL A PUSZTULÁSRA VAN ÍTÉLVE, MERT SZEMBE MEGY MINDEN UNIVERZÁLIS TÖRVÉNNYEL. Nincs olyan ......izmus ami ezt túléli, vagy megoldást kínálna. Ha nem ébred az emberiség le lesz takarítva erről a földbolygóról atombombástól, vallásostól és a hazugságra épülő áldemokráciástól együtt, mint eddig. 

Olyan sátáni szervezet RABOLJA és élősködik HAZÁNKON, és a világ NEMZETEIN, akik a megosztásra, a gyűlöletkeltésre és mások kifosztására lettek teremtve, akik ember és Isten közé álltak, hogy a saját maguk által kreált és Isteni törvényeknek beállított hazugságokkal, napi szinten felhasználhassák az embereket EGYMÁS ELLEN, a megosztásra, a gyűlöletkeltésre, a félelem keltésre, a hazugságok terjesztésére, és ha kell egymás legyilkolására, hogy ezáltal biztosítsák saját hatalmukat. ELÉG ELOLVASNI AZ ÓSZÖVETSÉGET, CSÖPÖG BELŐLE A VÉR, A BOSSZÚ ÉS MÁSOK ELTAPOSÁSA, LEGYÍLKOLÁSA....STB...STB...

Jézus nem volt hazug, álszent, sem náci aki ezt mondta:  "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja." EZ VAN MA, ETTŐL A megosztó, gyűlöletkeltő, egymás kifosztására épülő VALLÁSI ÉS POLITIKAI SÁTÁNI RENDSZERTŐL SZENVED AZ EGÉSZ EMBERISÉG.

A lebutított állatcsorda meg ezt a sátáni PUSZTULÁST támogatja szavazataival a saját vesztére anélkül hogy tudna róla, ebben keresi az igazságot, a megoldást, a békét, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy HONNAN KAPJÁK A BELSŐ POFONOKAT, mitől élnek félelemben, depresszióban és mindenféle betegségben, ami nem más mint tetteik következménye. 


Következménye annak a hazug, álszent, megosztó, gyűlöletkeltő mocsokkal való azonosulásnak amit életnek, és igazságnak neveznek. Minden probléma és betegség lelki eredetű és tetteink következménye, AKÁR TETSZIK AKÁR NEM! Vannak dolgok amit nem lehet lehazudni, lefizetni és megkerülni senkinek, ahol már sem a PÉNZ, sem a GYILKOLTATÓ ÓSZÖVETSÉGI ISTEN NEM SEGÍT RAJTUK.






Kezünkben van a világ egyetlen olyan társadalmi modellje, ami nem az egymás eltaposására, kifosztására épül, hanem az UNIVERZÁLIS TÖRVÉNYEKRE, ami nem évül el, ami választ ad mindazokra a problémákra amitől ma szenved az egész emberiség, ami nem állatcsordát nevel, hanem ember társadalmat, ami nem a rohadó pusztulásra épül, hanem a TEREMTŐ ISTENT képviseli, ami fölött nincs hatalma egyetlen földi hatalomnak sincs, amiről mélyen hallgatnak a vallási és politikai élősködők.