Vona és Slomó elmagyarázzák egymásnak a nagy semmit, HÁTHA JÓ LESZ NEKED IS.

Megbeszélték, hogy egy Istenük van ami igaz is, csakhogy ezt az Istent Jézus az ördög Atyának nevezte, akinek semmi köze sem a Teremtő Istenhez, sem a szeretethez, sem Jézushoz.

Azt már elfelejtették megbeszélni, hogy minden problémánk gyökere, a hazug történelmi oktatás, az ILLEGITIM rendszer ami lehetővé tette a pusztítást ebben az országban, szellemi, lelki, és anyagi szinten egyaránt (mert jó volt itt élni egészen a XIX századig), és a megtapasztalás nélküli álszent, hazug, lelkeken kereskedő vallási dogmáknak köszönhető, amit azért találtak ki, hogy megoszthassanak, félelemben tarthassanak, hogy élősködhessenek az értéket előállító dolgozó emberek nyakán. 
Jó lenne ébredezni, mert nem rabszolgáknak lettünk teremtve.

Azt is megbeszélték, hogy a múlt fájdalmas és nem kell foglalkozni a múlttal és a múlt sérelmeivel. TÉNYLEG? Itt csak egyetlen egyel nem kell foglalkozni a magyar múlttal és a magyar sérelmekkel, mert borul a bili történelmi és vallási szinten egyaránt, mert a SÁTÁNI KIFOSZTÓ, MEGOSZTÓ  RENDSZERNEK OTT VAN VÉGE. A többi múlttal viszont hányinger keltésig lehet foglalkozni, sőt minél többet annál jobb, mert még mindig jól profitál és még mindig jól meg lehet élni belőle. Ez így helyes egy befogadó országban, NEM? CSAK HOGY ENNEK NAGYON, GYARMATOSÍTÓ, ÁLSZENT, ANTISZEMITA, FASISZTA, NÁCI illata van.

Először tükörbe kell nézni pajtásak mert megbocsájtani is csak annak lehet akik ezt megteszik. BŰNBOCSÁNAT NÉLKÜL NINCS BOCSÁNAT, nincs megváltás, sem galambokért, sem zsebpénzért, és nincs semmi földi eszköz ami a lélekről lemossa a mocskot. 

A hazugságokat meg újabb hazugságokkal lefödni és igazságként a végtelenségig eladni nem lehet, mert előbb vagy utóbb pofára fogsz esni, árt az egészségnek és már itt a földi szinten a fél(elem) világába taszít. A félelem és a hazugság világa az meg a SÁTÁN világa.

Felelni kell mindenkinek a tetteiért SZÉPEN EGYÉNRE SZABVA, mert az egész világot át lehet verni, de 1 valakit nem. Felelni kell az ember és Isten ellenes i(gazságokért), és azoknak is azért amit a Szent Korona országa ellen tettek, amelynek pecsétje a Szent Korona aki a Teremtő Istent képviseli. És felelni kell azért is amit pontosan tudtatok csak nem tettetek meg, itt már sem a pénz, sem az igazságot elferdítő és többszörösen átírt vallási dogma iromány, sem a gyarmatosító, gyilkoltató, pusztító ószövetségi Isten nem fog segíteni. 

És hogy ki a magyar? Először is magyar az egy életminőség (Hunor segíti Magort) ami szöges ellentéte a Káin és Ábel életfelfogásnak és életminőségnek (Káin megöli Ábelt).
Sokkal könnyebb válaszolni arra, hogy ki nem magyar, egyértelműen nem magyarok azok, akik gyalázzák nemzetünket minden szinten. Ez annyira egyértelmű hogy nincs mit megmagyarázni rajta senkinek, akinek nem inge az meg ne vegye magára.




Mi köze a TEREMTŐ ISTENNEK a mai vallási dogmákhoz, részletek: http://napitema.blogspot.hu/2014/05/jezusnak-semmi-koze-mai-keresztenyseghez.html



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dr. Papp Lajos kirohanása: "milliók fognak meghalni a hazugság miatt".

A fáraók királycímei magyar nyelven íródtak, ma is jól olvashatók - A hieroglif írás is magyar írás!

Rendszer és értékrend váltás!

VÉGÍTÉLET! Egy évetek van, hogy mindennel készen legyetek. Mindenki saját felelősségére olvassa!

Egyedülálló kereseti lehetőség fő vagy mellékállásban!

Ki is Jehova Isten és miért veszélyes történelmünk a félelem világában élőkre?

Megváltás ! Teljesen kiforgatták Jézus beszédét !

Rönkházak, Gerendaházak, Faházak és a természet páratlan kombinációja!

Hogyan tudsz kapcsolatot teremteni a lelkeddel és hogyan tudsz megszabadulni minden problémádtól?

Új közösségi hálózat indult, amely hasonló a facebook-hoz, de itt az aktív tagok pénzt kereshetnek.