Dániel Péter a megosztó, gyűlöletkeltő levelét megírta, csak megfeledkezett néhány apróságról.

Már sokszor bebizonyította, hogy semmi köze ehhez a nemzethez és most a nemzeti gyásznapot és a tragédiát felhasználva kifejtette aggodalmát a nemzetért, ENNÉL NAGYOBB ALJASSÁGOT már nem is tehetett volna, amelynek kizárólag 1 célja volt, hogy az általa támogatott, szintén hazaáruló, nemzetgyalázó élősködőknek hátha gyarapítani tudja politikai szekértáborát.

Ha nem az álszentség és a gyűlölet vezérelné, akkor tanulhatott volna azoktól a nemzetgyalázóktól akik kínjukban és félelmükben hasonlóan éltek és gyűlölködtek, akik KIVÉTEL NÉLKÜL már itt a Földi életükben megkapták a TETTEIK UTÁN JÁRÓ következményeket, csak éppen fogalmuk sem volt honnan kapják a belső pofonokat, mitől élnek félelemben és mindenféle betegségekben, át lehet verni az egész világot de egy valakit nem!


AGGÓDIK A NEMZETÉRT ÉS AZ ÁLDOZATOKÉRT, DE AZÉRT A RENDSZERÉT AMELY MINDEZT A PUSZTÍTÁST OKOZTA ÉS OKOZZA, AZÉRT MÁR NEM, MERT EHHEZ MÁR TÜKÖRBE KELLENE NÉZNI.


Az álszentség mögé bújva, úgy tesz mintha fogalma sem lenne arról, hogy vajon kik daraboltatták fel, rabolták le és adósították el ezt az országot, mondjuk név szerint. EZ VALAHOGY NEM MEGY NEKI. 

Minden létező pusztítás testi, lelki, szellemi, és anyagi szinten ami nem csupán velünk hanem az egész emberiséggel történik, az mind 1 tőről fakad, ami nem más mint ez a megosztó, gyűlöletkeltő, gyarmatosító, kifosztó, gyilkoló Káin és Ábel féle életforma, ami ebben az országban illegitim és AMINEK ÉPPEN TOLJA A SZEKERÉT, HÁT NEM GYÖNYÖRŰ. 

Ezt az életformát sem a magyar hagyomány sem jogrendszerűnk nem ismeri, és nem a magyar jogrendszer tette tönkre ezt az országot, SEM ANYAGI, SEM EGÉSZSÉGÜGYI, SEM OKTATÁSI területen, hanem az az ILLEGITIM RENDSZER aminek tolja a szekerét. Jó volt itt élni egészen addig amíg a XIX század végén a befogadott jóakaróink hálából a megosztó, gyülületkeltő, másokon élősködő ember és Isten ellenes életmodelljükkel össze nem ugrasztottak mindenkit, mindenkivel. Részletek: http://napitema.blogspot.hu/2017/01/hogyan-vedi-jogainkat-es-tulajdonunkat.html








Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dr. Papp Lajos kirohanása: "milliók fognak meghalni a hazugság miatt".

VÉGÍTÉLET! Egy évetek van, hogy mindennel készen legyetek. Mindenki saját felelősségére olvassa!

A fáraók királycímei magyar nyelven íródtak, ma is jól olvashatók - A hieroglif írás is magyar írás!

Rendszer és értékrend váltás!

Magyarország kormánya valójában egy bejegyzett cég!

Rönkházak, Gerendaházak, Faházak és a természet páratlan kombinációja!

Biztos hogy az elutasító gyermekvállalásért csak anyagi dolgok állnak a háttérben?

Egyedülálló kereseti lehetőség fő vagy mellékállásban!

Magyarország küldetése nem a megosztó pártok cserélgetése, a tét az emberiség megmaradása.

Csatlakozzatok az alkotmányos Magyarországhoz, mert az alaptörvény érvénytelen!