Juhász Péter és Gulyás Márton együtt akarnak még több jót tenni ennek a nemzetnek, tüntetnek a migránsokért.

Csak a tisztánlátás kedvéért, áruljátok már el hol voltatok és hányszor tüntettetek akkor, amikor bombázták őket? 


  • Hol és hányszor tüntettetek azok ellen, akik lerabolták és lassan körbe gyilkolták az egész földbolygót?
  • Hol és mikor tüntettetek azok ellen, akik miatt ma menekültekről beszélhetünk?
  • Hol és mikor tüntettetek a betonfalak ellen, a gyermek és nemzet gyilkosok ellen?
  • Milyen jogon és kitől kaptatok felhatalmazást, hogy semmibe véve ennek a nemzetnek a törvényeit, hazaáruló életformát folytassatok?
  • És kitől kapott felhatalmazást az EURO-LIBERO kifosztó sátáni bűnszervezet, hogy elárassza bevándorlókkal Európát, amit ők maguk teremtettek? Az általatok képviselt áldemokráciának semmi köze sem a népuralomhoz, sem az igazsághoz, EZT ÚGY HÍVJÁK DIKTATÚRA.


Mindezek után mi közötök nektek ehhez a nemzethez és ki kényszerített arra, hogy itt éljetek és ezt a nyelvet majmoljátok? Nem lenne jobb ha szépen el mennétek oda, ahol gyilkolják egymást és az álszentség és a nemzet gyűlölettől vezérelve több kárt nem tennétek ennek a nemzetnek? Minden tettetek ILLEGITIM ebben az országban.

Egyébként meg Magyarország nem tartott rabszolgákat, nem raboltunk ki és nem bombázott le egyetlen nemzetet sem, nem hamisítottuk meg senkinek a történelmét, nem kereskedtünk halottak csontjain, és nem kényszerítettük rá senkire hitvilágunkat, sem azt hogy ide jöjjön sem azt hogy ezt a nyelvet beszélje. A migráns kérdést meg oldják meg azok a fajkeverő sátáni fajzatok, akik létrehozták.

Ép elméjű embernek nem kell semmilyen felforgató élősködő a saját hazájába, akik a nőket állatként kezelik és nem tisztelnek semmilyen más kultúrát, a SÁTÁNI FAJGYŰLÖLŐ ÉLETFORMA ITT KEZDŐDIK.

Ez az egész migráns káosz teremtés azoknak az érdeke, akik szintén soha, sehol nem tudtak felzárkózni, és létezésük óta a megosztásból, a gyűlöletkeltésből és a kifosztásból élnek, más nemzetek nyakán élősködve.


A bevándorlókat tolva maguk előtt tudatosan végeztetik ezt a pusztítást, hogy ezzel fedjék le mindazt a mocskot, és hazugságot, amivel évszázadokon át, zsarolták, fosztogatták és hazugságban tartották az egész emberiséget, történelmi és vallási szinten egyaránt.




Néhány tucatnyi ember, főleg külföldiek, és a baloldal pár emblematikus figurája a határok ellen tüntet Röszkén.

A tüntetésről Bakondi György tájékoztatta az MTI-t. Elmondása szerint a Soros-szervezet tagjai szervezetten, buszokkal, autókkal érkeztek a helyszínre. Így is mindössze nagyjából 85 ember gyűlt össze Röszkén, a Szent Antal téren nagyjából 85 ember gyűlt össze szombat délután.

Bakondi közlése alapján a résztvevők 60-70 százaléka külföldi, köztük vannak szerbek, olaszok, németek és spanyolok. Mellettük vannak ismertebb magyarok is, mint Juhász Péter, Gulyás Márton és Schilling Árpád rendező.
A belbiztonsági főtanácsadó elmondta, hogy a tüntetők röpcédulékat osztogatnak, "Nem kell határ", "Nem kell börtön" feliratokkal.

A tüntetés célja, hogy ne legyenek határok, ne legyen védekezés, mindenki korlátozás nélkül juthasson be az Európai Unió területére - fogalmazott Bakondi György, aki úgy tudja, a demonstrálók azt tervezik, hogy Röszkéről a határ érintésével a tranzitzónához mennek.

Bakondi György kiemelte: a térségben megfelelő létszámú rendőri erő tartózkodik, akik minden provokáció ellenére, minden helyzetben fenn fogják tartani az államhatár védelmét.
888.HU MTI.HU

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dr. Papp Lajos kirohanása: "milliók fognak meghalni a hazugság miatt".

VÉGÍTÉLET! Egy évetek van, hogy mindennel készen legyetek. Mindenki saját felelősségére olvassa!

A fáraók királycímei magyar nyelven íródtak, ma is jól olvashatók - A hieroglif írás is magyar írás!

Rendszer és értékrend váltás!

Magyarország kormánya valójában egy bejegyzett cég!

Rönkházak, Gerendaházak, Faházak és a természet páratlan kombinációja!

Biztos hogy az elutasító gyermekvállalásért csak anyagi dolgok állnak a háttérben?

Egyedülálló kereseti lehetőség fő vagy mellékállásban!

Magyarország küldetése nem a megosztó pártok cserélgetése, a tét az emberiség megmaradása.

Csatlakozzatok az alkotmányos Magyarországhoz, mert az alaptörvény érvénytelen!