Miközben tüntetsz a saját jövőd és kultúrád ellen tüntetsz anélkül hogy tudnál róla.

Az európai unió bizottsága több mint 30 szerződést kötött 1970-től kezdődően különböző arab szervezetekkel, amelyekben felvállalta, hogy iszlámízalja Európát. Erről a több mint 30 gyalázatos szerződésről senki nem beszél. 

Jól látható, hogy ma az Európai unió nem az Európai emberek problémáival foglalkozik, hanem a migrációval. 

Tehát amikor Brüsszel ránk akarja kényszeríteni Európa iszlamizálását, akkor a pénzhatalmi világelit a senki által meg nem választott Soros Györgyöt mint frontemberét és az őt kiszolgáló bal-lib..., hazaárulókat használja ennek a tervnek a megvalósításához.

Miközben Magyarországon az ellenzéki pártok egymással versengve KICSINYÍTIK, JELENTÉKTELENÍTIK a tömeges migrációt, az idegenek betelepítése veszélyét, aközben az Európai Parlamentben nap mint nap győződhetünk meg arról, hogy a migránspártiak elszántsága változatlan.

A magyar nemzetnek ma nincs fontosabb dolga, mint hogy ne árasszák el Európát és ezen belül hazánkat nem integrálható bevándorlók millióival. Ezt a folyamatot láthatja ma minden európai ember.

A sok megvezetett ember nem is sejti, hogy kik szervezik és pénzelik ezeket a felforgató tüntetéseket és fogalmuk sincs arról, hogy a saját jövőjük és életterük felszámolása mellett tüntetnek. Fogalmuk sincs arról, hogy valójában kik finanszírozzák ezt az egész felforgatást és milyen célból.






Ez a tüntetés képződmény leginkább a PRIDE közösséghez kezd hasonlítani, az alpári minősíthetetlen megnyilvánulásokról nem is beszélve.





A bal-lib..., oldal csak a hírek gyártásáig képes elmenni. Így kampányolták végig a választást is az 1300 milliárdos tolvajlásokról szóló hírekkel  amiből 1 SZÓ NEM VOLT IGAZ, sehol 1 bizonyíték, sehol 1 feljelentés.





Európa erőszakot és terrort integrál a migrációval!





Franciaország bevándorló metropolisszá vált.





London








Tekintsük meg RABBI RABINOVICH-nak az Európai Rabbik Vésztanácsának Budapesten 1952 január 12-én tartott speciális találkozója *előtti* beszédéből néhány mondatát: 


"Üdvözöllek benneteket, gyermekeim. Azért hívtalak benneteket, hogy megismételjem új programunk alapvető lépéseit. Jó tudjátok, hogy azt reméltük, hogy lesz 20 évünk a háborúk között, hogy megszilárdítsuk azokat a nagy nyereségeket, amelyeket nekünk a második világháború jelentett, de sokan közülünk különböző fontos területekről ellenzik ezt és most minden rendelkezésünkre álló erővel azon kell dolgoznunk, hogy ötven éven belül előkészítsük a harmadik világháborút"...,,Ötven éven belül ez a program el fogja érni célját, a harmadik világháborút, amely pusztításban minden előtte valót felül fog múlni.

Izrael természetesen semleges marad, és amikor mindkét oldal ki lesz merülve és szétverve, akkor mi bíráskodni fogunk és ellenőrző-bizottságokat küldünk minden tönkretett országba. Ez a háború minden időkre be fogja harcunkat fejezni a gójok ellen.
Nyilvánosan felfedjük mivoltunkat Ázsia és Afrika népei előtt. 

Biztonsággal állíthatom, hogy 2000-ével első felében születik az utolsó generációja a fehér gyerekeknek. A mi ellenőrző bizottságunk a népek békéje és a fajok közötti feszültségek megakadályozása érdekében meg fogja tiltani a fehérek egymás közötti házasságát. 

A fehér férfinak sötét nőkkel kell együtt élnie míg a fehér nőnek fekete férfiakkal. Így el fog tűnni a fehér faj, mert a sötétekkel való keveredés a fehér ember végét jelenti és legveszélyesebb ellenségünk így csak emlék marad. Elindulunk az ezeréves béke útján, a Pax Judaica útján, és fajunk lesz a világ vitathatatlan ura. A mi magasabb rendű szellemi képességeink könnyen lehetővé teszi számunkra a sötét emberek fölötti uralmat........"

Ma minden ember láthatja és megtapasztalhatja, hogy Soros György folytatja a fenti pusztítást és az alapítványain keresztül finanszírozza a teljes bevándorlást, a világ nemzetei KÁRÁRA. Ezt a folyamatot nemzetközi szinten segítik azok a hazaárló politikusok, akik becsapták saját nemzetüket és eladták a lelküket.

Ennek a fajkeverésnek egyetlen célja van és pedig az, hogy átszínezzék Európát, mint az Egyesült államokat, hogy bevezessék az egész világon a teljes diktatúrát. Teszik ezt úgy, hogy DEMOKRÁCIÁRÓL fecsegnek, miközben ez a fajkeverés is egy kő kemény diktatórikus módon történik, amire SENKITŐL NEM KAPTAK, SEMMILYEN FELHATALMAZÁST.


A probléma az, hogy a diktatúra bevezetéséhez, a fehér ember útban van, és túl sokan vannak. Ezért kell a fajkeverés, mert a fehér ember tudatos és nem lehet diktatórikusan irányítani, mert előbb vagy utóbb ki fog törni ebből a diktatúrából. Minden más népet, diktatórikusan lehet irányítani, ilyenek az arabok, a sárgák és a feketék.







Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dr. Papp Lajos kirohanása: "milliók fognak meghalni a hazugság miatt".

Csatlakozzatok az alkotmányos Magyarországhoz, mert az alaptörvény érvénytelen!

A bajba jutott hitelesek egyre növekvő száma a szocialista kormányok legsúlyosabb öröksége.

A fáraók királycímei magyar nyelven íródtak, ma is jól olvashatók - A hieroglif írás is magyar írás!

Magyarország kormánya valójában egy bejegyzett cég!

Egyedülálló kereseti lehetőség fő vagy mellékállásban!

Rendszer és értékrend váltás!

Ma azok a legnagyobb korruptak, akik másokat vádolnak korrupcióval és most ezekkel együtt tüntetni ez már a legalja.